BREAKING NEWS

Buy Easy Magazin Theme Now

Buy Easy Magazin Theme Now

2018. április 12., csütörtök

EP: A képviselők a magyar demokrácia és alapjogok helyzetét értékelték


Az Állampolgári jogi bizottság (LIBE) tagjai a jogállamiság, demokrácia és alapjogok helyzetéről vitáztak csütörtökön.

Judith Sargentini (Zöldek, Hollandia) ma reggel mutatta be jelentése tervezetét és felszólította a Tanácsot, hogy állapítsa meg, fennáll-e az EU alapértékei megsértésének nyilvánvaló veszélye Magyarországgal kapcsolatban.

A LIBE-bizottságot az EP 2017 májusában bízta meg azzal, hogy tanulmányozza a magyar helyzetet, különösen az uniós alapszerződés 7. bekezdésének első pontját illeti.

Egy akkori állásfoglalásban a képviselők úgy látták, hogy a magyarországi helyzet indokolttá teszi az eljárás megindítását, amely szankciókkal - köztük a tanácsi szavazati jog felfüggesztésével - járhat.

A jelentéstevő szerint „a magyar emberek már nem támaszkodhatnak azokra az alapvető jogokra, amelyeket Európa többi részén természetesnek veszünk.”

„Európában elkötelezzük magunkat az emberi méltóság, szabadság, demokrácia, egyenlőség, jogállamiság, emberi jogok közös értékei mellett. A magyarok ma nem lehetnek biztosak benne, hogy a kormányuk révén egyenlő és becsületes eljárásban részesülnek. Nem tudtam mást következtetést levonni, mint hogy szükség van a 7-es cikkely szerinti eljárásra. Ki kell állnunk azon magyar polgárok mellett, akiknek a jogait veszélyeztetik”- mondta Judith Sargentini.

A vita során több képviselő egyetértett azzal, hogy a magyar demokráciát és a jogállamot rendszerszintű veszély fenyegeti és megköszönték a jelentéstevő tárgyilagos hozzáállást a tervezet elkészítéséhez. Más képviselők azt követelték, hogy senki ne használja az eljárást politikai haszonszerzésre és bírálták a széleskörű támogatást élvező magyar kormány elleni támadásokat.

Következő lépések:

Az Állampolgári jogi bizottság júniusban, a plenáris szeptemberben szavaz a jelentésről. Annak elfogadásához a leadott szavazatok kétharmada és az összes képviselői szavazat fele - tehát minimum 376 szavazat - szükséges.